Hosszú évek után újra jelentős nemzetközi tornát láthatott Magyarországon a sakkszerető közönség. A rendezés nehéz feladatát a Magyar Sakkszövetségen kívül a Honvéd többszörös csapatbajnok sakkszakosztálya vállalta. A magyar olajvállalatok támogatásával Hungaroil néven Szirákon rendezett versenynek a hotelként frissen felújított Kastély Szálló adott otthont. S hogy bárki saját szemével láthassa a Nógrád megyei kis faluban történő sakkeseményt, naponta különbuszok szállították a nézőket a helyszínre. A versenyterem kicsinek bizonyult ahhoz, hogy a szurkolók testközelből lássák kedvenceik lépéseit, ezért – újításként Magyarországon először – a szálló helyiségeiben felállított televíziókészülékek sugározták a sakktáblán történteket. A rendezők csak a fordulók első pár percében hagyták nyitva a versenyterem ajtaját, amikor is „élőben” lehetett látni  a játékosokat és a kezdő lépéseket.

Magyar részről három válogatott klasszis (Adorján András, Pintér József, Sax Gyula), két „honvédos” (Petrán Pál és Utasi Tamás) és az az utóbbi évben Élő-pontszámban nagyot „ugró” volános fiatalember, Horváth József vette fel a küzdelmet a nyolc külföldivel. A két Szovjetunióból érkezett versenyzőt várták az élre, s e várakozásnak Vlagyimir Tukmakov nagymester meg is felelt, mikor végeredményben az 1-2. helyen fejezte be a versenyt. Holtversenyes társa, Pintér József az utolsó pillanatig küzdelemben volt az egyedüli elsőségét, amivel nagy sikert aratott. Pintér egyébként rendkívül eredményes évet zárt 1985-ben, Prágában megnyerte a zónaversenyt, Dániában győzött egy erős tornán (többek között Larsen és Szmiszlov előtt), és most Szirákon is első lett.
A harmadik és negyedik díjon Adorján és Sax osztozott. A nagymester jelöltek viszont kevésbé ment a pontgyűjtés és messze maradtak a normateljesítésétől.

1985-ben Kecskemét rendezték a Magyar nyílt bajnokságot, amely egyben nemzetközi is volt. A „Magyarország nyílt bajnoka” címet Perényi Béla szerezte meg, Karsa László lett az ezüstérmes és Horváth Csaba a bronzérmes.

(A játszma elemzése a Sakkélet 1985. év decemberi számában jelent meg.)